Etika fogalomtár

Honnan is ered a felelősség?

A felelősség leginkább akkor tudatosul, amikor nagyobb horderejű döntést hozunk, illetve amikor a jaspersi értelemben vett határhelyzetbe, egyfajta válsághelyzetbe kerülünk. Ha azonban általánosságban vizsgáljuk meg a felelősség kérdését, felismerjük, hogy a felelősségvállalásnak több feltétele van, ezek közül a legfontosabb, hogy közösségi lények vagyunk, akik felelnek a környezet és a másik ember megszólítására. Hogy miként felelünk, az már döntés, választás kérdése, de ahhoz, hogy választhassunk reakcióink közül, rendelkeznünk kell a szabadsággal is, vagyis autonóm lényekként is tudnunk kell cselekednünk. A szabadság birtokában már felelős döntést hozhatunk, a lehetőségek közül kiválasztjuk azt, amit a legjobbnak ítélünk, ennélfogva fel is tudjuk vállalni. Az, amiért felelősséggel tartozunk, összhangban áll erkölcsi normáinkkal és értékeinkkel is, ezért vállaljuk tetteink következményeit is.

Van-e a felelősséghez illeszkedő etika?

Ennek alapján megkülönböztethetjük a kötelességetikákat (illetve elvszerűségre alapozott etikát) az ún. felelősségetikától. Az előbbi képviselője általában valamilyen előzetes etikai normához, morális felfogáshoz igazítja a cselekedeteit. Ez gyakran vezethet formalizmushoz, vagy akár rigorizmushoz is, mert nem feltétlenül számol a döntéseknél a fennálló helyzettel, az aktuális körülményekkel. Ezzel szemben a felelősségetikák nem előzetesen kijelölt morális vonatkoztatási rendszer szerint reagálnak a felmerült helyzetekre, hanem számol a cselekedetek várható következményeivel is, sőt etikailag megkérdőjelezhető eszközök alkalmazását is lehetővé teszi a szükséges esetekben.

Kerülhetünk pl. olyan helyzetbe, amelynek nincs egyértelműen jó megoldása, és arra kényszerülhetünk, hogy a hosszabb távú célok elérése érdekében meg kell sértenünk bizonyos etikai normákat. Ilyen esetekben általános gyakorlatként a kisebbik rosszat szokás választani. Pl. ha egyazon időben egyszerre két helyről is segítséget kérnek tőlünk, döntenünk kell, hogy kiktől tagadjuk meg a segítséget – ami önmagában véve a segítségnyújtás elmulasztásának morális vétkével jár. Ha azonban az egyik segélykérő csoportban öten vannak, a másikban pedig ötvenen, és csak az egyik csoporton tudunk segíteni, akkor az adott szituációban mérlegelnünk kell, melyik csoport megsegítésének elmulasztásával okozunk kisebb kárt, vagyis melyik rosszat tudjuk felelősebben felvállalni. Racionálisan számba vesszük a lehetséges válasz-, illetve cselekvésmódokat, s végső soron azt választjuk, ami erkölcsi normáinkhoz közelebb áll, felvállalva a tévedés kockázatát is. Példánkat folytatva előfordulhat, hogy nem rendelkezhetünk kellően megalapozott információkkal, vagy hiszünk a téves adatoknak, és ez alapján cselekszünk.

Ilyen helyzetekben mindig alapvető fontosságú, hogy a konkrét döntési helyzetben mérlegeljünk, s legjobb tudásunk és erkölcsi értékeink alapján hozzuk meg döntéseinket, mégpedig a lehető legnagyobb jó elve alapján, illetve mind önmagunk, mind mások előtt következetesen igazolni tudjunk.

Miért és hogyan vagyunk/legyünk felelősek?

A XX. század nagy felismerései közé tartozik, hogy az ember ki van téve bizonyos pszichológiai mechanizmusoknak. Pl. egy pékség által kibocsátott kellemes illat, vagy váratlanul talált pénz hatására az emberek sokkal segítőkészebbeknek bizonyultak, mint ezek hiányában. Vagyis a külső környezet hatásának döntő szerepe van a tetteinkre. Ha pedig döntéseinket alapvetően reklámok és más marketingtevékenységek sajátos, illetve rosszul értelmezett társadalmi szerepeink „áldozataiként” hozzuk meg, akkor cselekedeteinkért felelősségre vonhatók vagyunk-e? Vajon, kisegíthetnek-e bennünket ebből a csapdahelyzetből az ún. erényetikák, amelyek jól körülhatárolt etikai mérföldköveikkel erkölcsi útbaigazításul szolgálhatnak? E felfogás szerint ugyanis az erkölcsi jellem megvéd bennünket a csábításoktól, a morális tévutaktól, a rossz döntésektől. Csakhogy a Milgram-kísérlet önmagában is, majd a megismétlése, illetve Zimbardo börtönkísérlete egyaránt ékesen bizonyította, hogy jellemünk gyakran nem óv meg bennünket a rossz döntések meghozatalától, erkölcsileg nem feltétlenül járunk el következetesen. Vajon, mindez az erényetikák alkalmazhatóságának cáfolata, avagy van olyan megoldás, ami képessé tehet az erények aktivizálására váratlanul előálló szituációkban is?