Etika fogalomtár

Házasság

Korunk számtalan társadalmi problémája között nem utolsó helyen áll a házasság válságának a kérdése. Szerencsétlen házasság mindig volt a világon. Azonban az utóbbi időben egyre sűrűbben mutatkoznak olyan tünetek, melyek nemcsak a nagy tömegben szórványosan előforduló esetekről adnak számot, hanem a házasságnak mint intézménynek megrendüléséről beszélnek. Egyre nagyobb a szerencsétlen házasságok száma; szinte megszokott, köznapi eseményszámba mennek a házassági elválások, egyre több olyan férfit és nőt találunk, kik lemondanak a házaséletről: részben, hogy a függetlenséggel járó előnyöket ne kelljen feláldozniok, részben, hogy biztosítsák magukat a szerencsétlen házasságok következményeivel szemben, melyek szomorú eseteivel nap-nap után sűrűn találkoznak. Mindenki tudja, hogy a háborúnak és a súlyos gazdasági viszonyoknak mily nagy részük van a házasságkötés megnehezítésében. Azonban az emberi elme nem elégszik meg a tények egyszerű megállapításával, hanem a jelenségek mélyebben fekvő okai után kutat. Ezeknek a kutatása nyomán pedig lépten-nyomon felmerülnek olyan nézetek, melyek nem a külső körülményekben, hanem az emberiség lelki világának megváltozásában látják a házasság válságának voltaképpeni magyarázatát. E szerint nem a mostoha viszonyok által előidézett múló nehézségekkel állunk szemben, hanem a házasságnak mint intézménynek lassú haldoklásához jutottunk el. A házasság válságát úgy tekintik, mint kísérőjét annak az általános szellemi nyugtalanságnak, mely a mai ember életét annyira jellemzi. A természettudományos műveltség, a technikai kultúra, a megváltozott gazdasági viszonyok új perspektíva képét nyitják meg az emberiség előtt, melynek láttára megnyugvásra jutni nem tudó lelkében új vágyak bontogatnak szárnyat és világgá indulva, új életformákban, az emberi intézmények gyökeres átalakításában iparkodnak megvalósuláshoz jutni. Az emberi kultúra általános átalakulás felé törtető irama magával ragadta a házasság intézményét is, melynek ha a jövő társadalmi életbe való beilleszkedésének formáját ezideig talán még nem lehet megállapítani, de a fejlődés iránya sejtetni engedi, hogy a házasság a jövőben nem lesz az, aminek a keresztény erkölcsi felfogás és a társadalmi szokás eddig tartotta: nem lesz az emberi nem fenntartásának egyedüli törvényes formája, nem lesz többé a férfinak és nőnek felbonthatatlan, tartós életszövetsége. Tolsztoj, a nagy töprengő, kinek oly éles szeme volt az emberi hibák meglátására, melyeken az orosz lélek vigasztalhatatlan pesszimizmusával tudott elmerengeni, a legtöbb mai házasságot megrendítő élettragédiának tartja. Híres házassági regényében ezt a kétségbeesett kijelentést adja a főhős ajkára: „Az emberek a régi divat szerint házasodnak, anélkül, hogy hinnének abban, amit tesznek s ennek azután hazugság, erőszak a következése. Ha csupán hazugság lenne, hát még hagyján; a férj és a feleség úgy tesznek, mintha házasságban élnének; pedig valósággal sokférjűek és soknejűek. Ez baj ugyan, de azért még elfogadható, de mikor férj és feleség kényszerítve vannak egész életükön át együtt élni (maguk sem tudják, hogy miért) és mikor már a második hónapban az a vágy támad bennük, hogy egymástól elváljanak, de ennek ellenére a kényszer következtében együtt maradnak, akkor már pokollá válik az élet, részegségre adják magukat, golyót röpítenek agyukba, meggyilkolják, megmérgezik egymást”. Nemrégen egyik magyar folyóirat ankétot rendezett a válságba jutott házasság problémáinak megvitatására. A házasság intézményére legnagyobbrészt kedvezőtlen eredménnyel végződő hozzászólások tömkelegében többek között ezt a lesújtó megállapítást találjuk : „A házasság bajain segíteni lehetetlen. Olyan ez, mint a háború. Őt magát kellene kiirtani és nem jelenségeit enyhíteni”. Míg némelyek szerint a házasság teljes kiirtása lenne kívánatos, mások olyan házassági reformot ajánlanak, mely a házasság igazi rendeltetésének tagadásával egyértelmű. Franciaországban ezen a téren legújabban Léon Blum, az ismert szocialista pártvezér iparkodik elnyerni a kezdeményezés pálmáját, midőn annak a nem egészen új véleménynek az érdekében harcol, mely mindkétnemű ifjúság számára a teljes szabadosságban kitombolt évek után a házasságot legfeljebb csak mint nyugdíjintézetet ajánlja, melyben az ember poligám természetének lecsillapodása után áldásosan hat a monogámia csendes nyugalmának az élvezete. Az írói fantázia szellemeskedésénél mélyebben iparkodik a probléma megoldására Keyserling Hermann gróf, a darmstadti bölcselő, kinek az az eredeti ötlete támadt, hogy körkérdést intéz a házasság tárgyában három világrész íróihoz és gondolkodóihoz. Véleményeiket összegyűjtve adta közre nemrégen „Das Ehebuch” c. könyvében. Ez a könyv érdekes képét mutatja a modern szellem új életformákat kereső próbálkozásának, tárgyilagos értékét azonban nem kevésbé befolyásolja az a körülmény, hogy írói nagyobbrészt osztoznak a szerkesztő sokat vitatható világnézeti felfogásában s így következtetéseiket is ennek megfelelően kell megítélnünk. A könyv több szakembernek egypár részletkérdést megvilágító tanulmányát is adja, melyeket magunk is figyelembe vettünk. A könyv erkölcsi megállapításai pedig sok helyen élénk reflexióra adtak okot s ösztönzésül szolgáltak tanulmányunk megírására. Amidőn a házasság problémáit erkölcsbölcseleti tanulmány tárgyává tesszük, a mindennapi élet zűrzavaros lármájából az örök igazságok csendes, tiszta, napsugaras magasságaiba emelkedünk fel. De kereső tekintetünk előtt azért nem mosódnak el a földi lét körvonalai s a mindennapi élet követelményeivel szemben sem veszítjük el figyelmünket. Nem érhet az a vád, hogy egy elsősorban praktikus, gyakorlati életproblémát hasznavehetetlenül ideális elvekkel akarunk megoldani. Az ember gyakorlati életelvei ugyanis csak akkor szolgálják az életnek, ennek a legnagyobb, legigazibb realitásnak az érdekeit, ha megállhatnak a józan emberi ész évezredes tapasztalatok nyomán leszűrődött igazságai előtt. Az emberiség fejlődésben levő, tökéletesülés felé törekvő életáradat, melynek irányát a lélek szemei határozzák meg. S ha a lélek tekintete elhomályosul, ha tisztánlátását elveszíti s nem veszi figyelembe azokat az értékeket, amiket az emberi kultúra a fejlődés eddigi folyamán kitermelt, ha a történelmi étosszal a közösséget megtagadja s ötletszerű újításokkal akarja forradalmosítani a szellemi életet, úgy az elvakult lélek nem világosságot, hanem sötétséget terjeszt, mely az élet fejlődését előbbrejutás helyett hanyatlásba, dekadenciába viszi. Az elmúlt évek legszenzációsabb könyve Spengler „der Untergang des Abendlandes” c. műve volt, mely csak annak a fájdalmas ténynek a benyomása alatt keletkezhetett, ami a gondolkodó emberben a kimerült, elsötétült, irányt, elveket mutatni nem tudó modern szellem eltévelyedései láttára ébred. Lehet, hogy fordulópont előtt áll az emberi művelődés útja. De annyi bizonyos, hogy a kultúra új korszakának is az ember lesz a hőse s szellemi életének, társadalmi berendezkedésének csak akkor lesz értéke, ha az igazságot fogják szolgálni, vagyis ha az ember helyesen értelmezett érdekeit fogják kielégíteni. Az ember erkölcsi magatartásának irányt szabó elvek a kultúra formálói, melyekhez simul, alkalmazkodik az élet menete. Erőteljes kifejlődéshez csakis egészséges elvek segíthetik az életet. Amikor tehát az elvek vizsgálatát tesszük könyvünk tárgyává, nem szakadunk el a való élet talajától, hanem azokat a feltételeket vesszük vizsgálat alá, melyek az élet erőteljes kivirágzását elősegítik, melyek az emberi életnek erőt és értéket kölcsönöznek. Fejezetről fejezetre haladva vezetjük fel az olvasót az etikai szemlélődésnek arra a magaslatára, ahol előtűnnek azok az elvek is, melyek utat mutatnak a házasság válságának megoldására is.
(Kecskés Pál: A házasság etikája c. könyv részlet)

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat