Etika fogalomtár

Erkölcs és lelki egészségvédelem

Erkölcs és lelki egészség? Hogy függ ez a kettő össze? Az egészséges ember erkölcsös, a beteg nem? Az erkölcstelenség betegség? Gyógyítható? Természetesen nincs ilyen sematikus összefüggés. A hétköznapi életben is tapasztaljuk, hogy egészséges emberek lehetnek kártékonyak, s a betegek önfeláldozóan "jók" és fordítva. Akkor milyen összefüggések lehetségesek? Tudunk-e valamit tenni az ember erkölcsi világáért? Annak megőrzéséért? Vannak-e lehetőségei a megelőzésnek a züllésnél, bűnözésnél?

Erkölcsi világunk kialakulása és fejlődése

Az ember erkölcsi világának pszichés-preventív vizsgálatakor óhatatlanul különféle szemléleti és értékelési kérdésekkel találkozunk. Egymással ellentétes világnézeti és vallási megközelítésben is. Segítséget a lélekelemzés és a pszichoterápia, a pszichohigiéné és a pszichiátria tapasztalataiból nyerhetünk. Így talán lehetséges az elfogulatlan tudományos vizsgálódás az ember lelki értékei védelmében, megőrzésében.
Az erkölcsi értékelés kiterjedhet a magatartásra, sőt az egész emberi személyiségre. Beszélhetünk az ember erkölcsi magatartásáról általában, kiemelhetjük annak szociális, agressziós vagy szexuális megnyilvánulásait. Így beszélünk pl. "szexuális erkölcsről". Az egyes foglalkozásoknak is van erkölcsi rendszere. Így az orvosok etikai bizottságának feladata az egyes orvosi tevékenységek szakszerűségének, a beteggel való magatartásnak, esetleg azzal kapcsolatos panaszoknak a vizsgálata. Sajnos, az elmúlt évtizedek folyamán és ma is számos egyéb területen az emberek magatartását inkább a jog paragrafusai s a szankciók szabályozzák, mint az erkölcsi belátás (moralitás helyett legalitás).
Az erkölcsi magatartás nem korlátozható egy-egy területre, hisz az erkölcs az egész személyiségen alapul, ebbe az érzések, élmények, indulatok, gondolatok, valamint a viselkedés és a cselekvés - tehát belső és külső világunk - egyaránt beletartozik. Természetesen a pszichikus tevékenység nem úgy zajlik, hogy minden belső vagy külső történés előtt "átgondoljuk", hogy azt "szabad-e vagy sem". A spontán cselekvéseknél, impulzusoknál sokszor hiányozhat a megfontolás, szabályozás, de működhet ez tudattalanul. Szokták mondani, hogy a "jó" szinte a "vérében van", "a légynek sem árt"… Természetesen nemegyszer találkozunk a tépelődés, a meggondolás konfliktusaival, az ún. "erkölcsi dilemma" eseteivel, amikor dönteni kell "jó" és "rossz" között vagy "két rossz" közül a kevésbé hátrányosat választani. Vannak erkölcsi szempontból semleges jelenségek, pl. milyen ruhában van valaki, hányszor eszik naponta. A körülmények változásával azonban ez is válhat erkölcsi értékelés tárgyává, ha pl. valaki megbotránkoztatóan dekoltált ruhában jelenik meg, vagy gyászházban oda nem illő rikító öltönyben.
Az erkölcsi magatartás szabályzói (Lückert, 1954) a lekiismeret, a bűntudat, a megbánás, a felelősség, a becsület és a szégyenérzés. E szabályozó működések mellett ismételten rá kell mutatnunk a személyiség értékeire, elsősorban az emberi kapcsolatokra és itt főleg a szeretetre. Beszélünk "erkölcsi tisztaságról" (puritánságról), amidőn az egyén mindent távol tart magától, ami nem morális, s élete az értékek szolgálatában áll. Beszélünk még "erkölcsileg feddhetetlen", nemeslelkű emberről, de szólunk annak ellenkezőjeként "lelkiismeretlen", "felelőtlen", sőt "elvetemült" személyekről is.
A magatartást szabályozó erkölcsi leírások lehetnek sajátosan etikai, társadalmi normák vagy vallási előírások (valláserkölcsi törvények). Az utóbbiak követői az előírások (valláserkölcsi törvények). Az utóbbiak követői az előírásoknak szigorúan (az ortodoxok, fundamentalisták), vagy szabadabban (liberálisok, neológok stb.) tehetnek eleget.
Erkölcsi életünkhöz nem csupán a szabályok megtartása tartozik, hanem a személyiségben lévő értékek megjelenése is: a közösségi tevékenység, az elmélyült munka, a tehetség megnyilvánulásai (művészetben stb.). Ilyen értelemben beszél Fromm (1978) produktivitásról, vagyis az egyénben rejlő adottságok, képességek, belső értékek közreadásáról.
A lelkiismeret az erkölcsi előírások legfőbb őre az emberben. Ez a latin "conscientia", a német "Gewissen" vagy a görög "syneidesis" szónak felel meg. Mind a három szó (a "con" vagy "cum", illetve a "ge" vagy "syn" előtaggal) az "együtt"-tudást jelenti. A lelkiismeret tehát nem enged titkor, "bennünk valaki még tud" dolgainkról. Jelenti ez a társadalmi, a szociális, a morális világ belső képviseletét. A mulasztásnál, a hibánál, szabályok megsértésénél beszélünk "bűnről", melynél "megszólal a lelkiismeret hangja". Ez segít tájékozódni abban, hogy mi a "jó" vagy "rossz". Ha valaki vétett s "bűnbe esett", a tények elismerése nyomán feltámadhat benne a "bűntudat", a nyílt, illetve elfojtott lelkiismeret-furdalás. Ha ellenáll a kínálkozó helyzetnek, lehetőségnek, azaz a "kísértésnek", "tiszta maradhat a lelkiismerete". Az elmondottak nem pusztán a felsorolást vagy a fogalmi megközelítést szolgálják, hanem rávezetnek a pszichológiai alapokra.
A lélekelemzés Freud (1923) nyomán a lelkiismeret alapjának a felettes-ént tartja. Eredetileg az álomfejtés kidolgozásánál (1900) fedezte fel Freud a cenzúra szerepét, amely a tudatba nem enged be - vagy legfeljebb átalakítva, "álruhában" - az egyén számára el nem fogadható tartalmakat, ösztönmegnyilvánulásokat. Ez a ""cenzúrázó"" tiltó vagy megengedő aktivitás a felettes-én munkája. Mindez fejlődés eredménye. Melanie Klein, Jones Spitz foglalkoztak a felettes-én előfutáraival. Klein szerint a kisded már az anya-csecsemő kapcsolatban megtanulja (pl. szopáskor az anyamellel kapcsolatban) a kielégülést hozó "jó" és az azt akadályozó vagy hiányzó "rossz" tárgyak közti különbséget. Ferenczi (idézi: Fenichel, 1945) a gyermek tisztaságra szoktatásánál beszél az ún. "sphincter-morálról". Mennyire tesz eleget a gyermek a szülő azon kívánságának, hogy beleinek tartalmát bilibe ürítse. A végbélzáró izom, a sphincter ilyen begyakorlása a külső "kell" és a belső "akar" polaritásában zajlik. Freud a felettes-én kialakulását az Ödipusz-komplexus elmúlásával magyarázza: a fiúnak az anyjával kapcsolatos tiltott vágyát el kell fojtania, az apjával azonosul, s az ő személyiségének átvételével magatartási normáit és tilalmait is átveszi (leánynál mindez fordítva történik). A gyermeket mindkét szülő erkölcsi világának elsajátítására nem pusztán a szülői büntetés, hanem a szeretetük elvesztésétől való félelem is sarkallja. A bevetített és elsajátított etikai szabályszerűségek később akkor is megmaradnak és hatnak, amikor a szülők már nincsenek jelen. A fejlődés további folyamán a felettes-én kibővül a társadalom, a kultúra előírásaival, új ismeretekkel. Ha lelkiismeretünknek megfelelően cselekszünk, harmóniát, biztonságot, védelmet érzünk a felettes-én irányából. Csakúgy, mint a gyermek, akit szülei szeretnek, védenek: mert jó. Normális embernél a felettes-én munkáját sokban átveszi a józan ész (Fenichel, 1945). Serdülőkorban az új ideálok keresésekor esetleg a szülők "detronizálása" is megtörténhet.
A lelkiismeretnek hangja van, miként a szülők is szavakkal figyelmeztetik a gyermeket. Az én mélyebb rétegei a saját test érzékeléséből származnak, a kinesztetikus és olfaktorius tájékozódás után a vizuális következik. Az én tudatos része a szavak akusztikus felfogásával alakul ki. Az énből leszakadó felettes-én a szavak útján válik éretté (Fenichel, 1945). A vallásos ember számára a felettes-én Isten szavával szól, miként ezt az alexandriai zsidó filozófus Philo (Kr. e. 30-20) is tanítja. Istent bíróként tiszteli, aki a láthatatlan bíróságon az emberi lelkek fölött ítélkezik. Ezt a zsidóság hosszúnapon, a kereszténység az "utolsó ítélettel" jeleníti meg, midőn Isten ítélkezik elevenek és holtak felett.

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat